Kígyósi Csodaszarvas

A Nemzeti összetartozás emlékműve

Az emlékmű avatása 2023. június 4-én 18:00-kor lesz Újkígyóson a Szúz Mária Szent Neve templomnál.

„A számunkra oly kedves szülőfalunk, ma már városunk, Újkígyós a történelmi Magyarország kellős közepén fekszik. Az első világháborút követő vészterhes időben közel egy éven át tartott itt a román megszállás. Csupán egy hajszálon múlott, hogy maradtunk, maradhattunk Magyarország része. Az ország közepéről egyszerre határszélre kerültünk.

A közelmúltban – amikor e nemzeti, de nyugodtan mondhatjuk, hogy európai tragédia századik évfordulóján ezekre az eseményekre emlékeztünk – merült föl a gondolat, hogy emeljünk településünkön egy méltó, a múlt értékei mentén jövőbe mutató művészi értékkel bíró emlékművet. A Kereszténydemokrata Néppárt Újkígyós Városi Szervezetének kezdeményezését a Szoborbizottság létrehozásával az Újkígyósért Közalapítvány Kuratóriuma vállalta magára. Felkértük városunk szülöttét, a jeles szobrászművészt, Gera Katalint, Újkígyós város díszpolgárát, hogy készítse el ezt a fontos köztéri alkotást.”

(szöveg, fotó: Szebellédi Zoltán)

Bővebben

A tudomány és a művészet angyala

Gera Katalin új, egyedi kisplasztikája nemrég érkezett Kaposvárra a bronzöntő műhelyéből.

Fotó: Csernák Bálint

Legújabb munkánk

Csodaszarvas kisplasztika – Gera Katalin alkotása

Fotó: Csernák Bálint

Lármafa

Legújabb köztéri munkánk Balatonfenyvesen látható. Hajdanában a lármafa az ellenség közeledését, a közvetlen veszélyt fény- és füstjelekkel jelző hírközlő eszköz volt. Gera Katalin szobrászművész által megalkotott lármafa kivitelezésén egy egész csapat dolgozott: Csernák Máté, Csernák Bálint, Nagy és Társa Kft., Nagy László, Papp Csaba, Balogh Csaba és Győri Imre. Avatása 2019. augusztus 20-án, Szent István ünnepén volt.

Éremplasztika és díszdoboz

A díszdobozokat is mi készítjük el Gera Katalin szobrászművész által megmintázott érmekhez is. Természetesen egyedi méretben, színben külső megrendelőknek is el tudjuk készíteni a megálmodott dobozokat.

Gaál Gaszton mellszobra Balatonbogláron

2018. november 30-án avatták Balatonbogláron Gera Katalin legújabb köztéri munkáját, mely a római katolikus plébániatemplom kertjében áll. Gaál Gaszton – aki 150 éve született – az egyik meghatározó politikusa volt Somogy megyének, aki önzetlenül és nagy hittel vitte véghez Boglár fürdőtelepüléssé fejlesztését és lerakta a Balaton-kultusz megteremtésének alappilléreit.

Életfa I-III.

Az első Életfát 2006-ban avattuk. Azóta még kettő készült Kaposváron és Bábolnán, melyek ágaira sok-sok újszülött neve került fel.

Jobb felső sarokban

A jobb felső sarokban található (három vonal) az oldalunk menürendszere, ami egyelőre a következő menüpontokat tartalmazza. A weblapunk mobil készülékekről is elérhető és kezelhető. A galériákban látható képek klikkelhetőek, nagyíthatóak.

Első bejegyzés

A CserGe Bt. egy művészcsalád tagjaiból áll, tevékenységünk a kulturális élet számos területére kiterjed. A weboldalunk most indul, de folyamatosan fogjuk fejleszteni, tartalmakkal feltölteni. Addig is érdemes a Facebook oldalunkat, a Búvópatak folyóirat honlapját meglátogatni vagy Csernák Bálint weboldalát.

Társaságunk tagjai:

Gera Katalin szobrászművész

Csernák Árpád színművész, író, szerkesztő

Csernák Bálint tervezőgrafikus, tanár, fotós

Csernák Máté képzőművész, fotós